|
Finta Éva költészete jó egy évtizede szerves része már a zsenge koránál fogva még erősen verscentrikus kárpátaljai magyar irodalomnak, de hihető, hogy hamarosan megleli a maga sajátos helyét az egységesülő magyar irodalomban. Aki a költőnő termékeny munkásságát valamelyest ismerve annak kritikai értékelésébe fogna, vagy egyszerűen csak elmélyülni kívánna benne, nem tudhatja, sejtheti csupán, milyen élményeket, izgalmakat esetleg buktatókat rejtő szellemi kalandra vállalkozik, mert akarva akaratlanul ő maga is megmérettetik.
E gondolatokkal vettem kézbe s ajánlom az értő olvasó figyelmébe Finta Évának A lét dicsérete című, sorrendben a harmadik kötetét, amely öt ciklusba rendezve a szerző hatvankét versét és címadó szonettkoszorúját tartalmazza.
Az olvasót mindenek előtt az anyag tematikai sokszínűsége, a rendkívül széles érdeklődési skála ejti ámulatba, s míg elidőz a legkülönbözőbb élethelyzetek költői átéléséből készült kis tanulmányok fölött, éreznie kell a vers léleképítő erejét. Gyakran előfordul ilyenkor, és a következő sorokat olvasva bárkivel megeshet, hogy egy hosszabb pillanatra az elégiák szomorú boldogságának rabja lesz:
Fekete angyalok idekinn,
fehér angyalok idebenn.
Az éjszaka könnye meleg vér
gyönge gyepen.
...................................................
Ki varrja helyére a bátorságot,
tökéletesre rostjainkat ki gyúrja?
Remeg és ráng a testünkkel együtt
az idegek zongorahúrja.
Azt igazolandó, hogy a mélyről fakadó sorok saját környezetükből kiemelve sem veszítik el lírai varázsukat, akár a fenti idézetek szerves folytatásaként is elképzelhetjük a Ha elzizegsz... című szonett második szakaszát:
Ha elzizegsz az ősszel, mit tegyek...
A sárga táj fölé az Isten ujja
úgy húz keresztet, mintha fellegek
megvert szemétől gyógyítani tudna.
Kétségtelen, hogy a hangulatteremtés képességén túl az idézett verssorok delejét érezzük, s hogy hatása alól szabaduljunk, lapozzuk fel a kiadvány Tavasz 1989, Szavak zöldben, Táj fénybe mártva, Dal, Kánikula, Kép paripával, Októberi tercinák című költeményeit. S azért pont ezeket, mert általuk Finta Éva saját költői birodalmán belül önálló, színektől pompázó tartományt hozott létre, melynek jelenségeit, csodáit egy impresszionista festőművész prizmáján keresztül villantja fel:
Szétporlik, fénybe száll a táj.
Az almafák megejtett lányok.
Vörös lovon a nyár szökik
zöld bojtjai még rúgkapálnak
kiássa napjaim tövig
hogy tollamból a vers kiszárad
A jól sikerült, erőteljes metaforák eredeti és szemléletes kifejezőeszközei egy alapjában véve hagyománytisztelő, de ugyanakkor kísérletező kedvű (Bartók) modern költészetnek. A kötött formák sorában az ütemes, magyaros ritmikájú versek mellett ott látjuk a szonettet. Sőt, a kárpátaljai magyar irodalom történetében (a keletkezési dátumból ítélve Balla László után és Balla D. Károly előtt) az első között vállalkozik szonettkoszorú írására.
A lét dicséreté - ben az evolució idejétmúlt koncepciójába kapaszkodva kísérli meg feltárni azt, ami még senkinek sem sikerült: a világi lét eredetének örök titkait. A művet olvasva újra találkozunk a szervetlen anyag szervesülésének Oparin által hangoztatott elméletével, de hiánytalanul felsorakoznak a filozófia legfontosabb alapkérdései is: a tudat és a lét elsődlegességének vitája, a való világ megismerhetősége, az egyén és közösség viszonya, a létért való küzdelem, valamint a modern biológia tanai közül az öröklődés kérdése és a fajok eredete kap a szonettekben kiemelt szerepet. Félő, hogy a mérce túl magas! Dolgozatként talán igen, de költői teljesítményként nehezen állja meg helyét a szonettkoszorú, melynek egyes részeiben átlagosan kétszer hangzik el a téma kulcsfogalma, a "lét", a "létezés", minduntalan tudatosítva, bizonygatva, miről is van szó. S éppen ezért sekélyessé, közhelyszerűvé válnak az öncélú logika láncába kényszerített gondolatok. Sántítanak, esetlegesek, több esetben talán épp a rímkényszer által világrahozott összevont hasonlatok, metaforák is; például: "A születés, a folytatás örök, / titokbozótos remény ostora." XI.) "törékeny ifjak (kis papírhajók) XI. - II. ) stb. Hogy milyen lehet a titokbozótos remény ostora, vagy hogy az ifjak miért éppen papírhajók, lehetne vita tárgya. Mint ahogyan az is, szabad - e metrikai hibákat ejtenie annak, aki verstani bravúrt szeretne véghezvinni.
E szonettburjánzás egyetlen értékelhető eredménye a mesterszonett. Szerkezete természetszerűleg tömör, gondolatszövése vizuálisan követhető, s bár nincsenek sodró erejű képei, meglepetései, az összeolvasott kezdősorok kapcsolatából felszínre kerül a tanulság. Az élet értelme és egyben a lét dicsérete a születés, a világ roppant vérkörét tápláló folyam, mely nélkül megszűnne az anyag és az élet örök körforgása.
Van azonban A lét dicséreté- nek más, ugyancsak fontos tanulsága. Mégpedig az, hogy Finta Éva a versszerkesztés terén jelentős rutinnal rendelkezik, s ennek eredményeként született a kötet több más darabja. (Változatok a teljességre, Hallgatózva, Elhagyott idő, Feltárul, ami kimondható, stb.) A fenti állítás bizonyítására kiemelt példák mindegyike rendelkezik a vers alapvető ismérveivel, de tartalmuk csak egy erőltetett bölcselkedés, ami művészileg nem tudja lekötni az olvasót, a versnek nincs kellőképpen érezhető erőtere. Mindez nem azt hivatott bizonygatni, hogy Finta Éva gyenge költő, ellenben fontos lehet a figyelmeztetés, hogy a szerző esetenként túlságosan lazán viszonyul az alkotói fegyelem fogalmához.
Nem vonatkoznak azonban a felsorolt hiányosságok a verseskönyv néhány kiemelkedően szép költeményére. Az ismertetés elején idézett versekhez ezért hadd soroljam fel a Hajnali emlékezet, az Óda csukott szemmel, a Pont, vessző, gondolat és a Solveig panasza címűket. Elmerülve bennük, arról nyerünk bizonyosságot, hogy a jól választott vagy a sors által ránk kényszerített versteremtő élményből fakadó írást, akár a magzatot, szívünk alatt kell hordani, mert másképp nem válhat emberarcúvá. Ezeknek a kívánalmaknak a jegyében keletkezett minden bizonnyal a kötet legértékesebb gyöngyszeme, a Juvan Sesztalov felé küldött kiáltás:
...az indulatod alkot
bennem valami képet
arról hogy együtt éltünk
s a közös múlt is élet
és fordítnám magyarra
vad - űző vijjogásod
és fordítnám magyarra
sámánkodó varázsod
de nyelvem virtusából
csak jól nevelt imákat
vagy itt - ott trágár népdalt
és gyermekmondókákat
idézhetek - a többi
igazodásunk sorsunk
egyikkel befalaztak
másikkal falazódtunk.
József Attila jut eszünkbe, amint ünneplőbe öltöztetett lélekkel siet Thomas Mann üdvözlésére, hogy aggodalmait megossza fehér emberek között egy európaival. Hasonló szép gesztus tanúi lehetünk Finta Éva versének olvastán. A szerzővel együtt átérezzük közös igazodásunk és sorsunk tragikumát, az elválasztó falakat. A falakat, amelyeken talán mégis sikerül átüzennünk egymásnak, és nemcsak a finnugor rokonság okán, hanem szélesebb emberi vonatkozásban is.
(Finta Éva: A lét dicsérete. Hatodik Síp, Budapest - Ungvár, 1991.)
|
