Csábítóan bizarr időket élünk, a társadalmi kezdeményezések látványos széthullásainak s a kis közösségek, érdekcsoportok már - már dekoratív manőverezéseinek idejét. S bárhogy panaszkodunk: utoljára a reneszánsz atomizált társadalmi és hatalmi struktúrái produkáltak csak ilyen zsonglőrmutatványokat, valamikor az indulás kezdetén. Soroljuk veszteségeinket, kudarcaink látványos bukfenceit, de a mélyben szaporán működő jelenségek gyakran elkerülik figyelmünket.

Több mint egy esztendő kárpátaljai sajtótermékeit lapozom át, hogy otthonosságomat szülőföldem mindennapos ügyeiben el ne veszítsem. Ahogy múlik az idő (lassan másfél éve, hogy elhagytam szülővárosomat, Beregszászt), fogalmazódik bennem az aggodalom: meg tudom - e őrizni magamban a jelenlét folytonosságát alkalmi hazautazásaimmal?... Ha nem élem az életüket nap mint nap, törvényszerűen ki kell - e szorulnom gondjaik - élményeik sodrásából, s lehetek - más, mint megfigyelő? A kívülről leselkedőkről rossz a véleményem. Bent maradhatok-e, vagy ez az annyira kívánt tudat csak öncsalás által tartható fent hosszútávon?... Hiszen nem más az ég, a nap, a hold, de még a nyelv sem ott, ahol mostanában élek. Mi több: ez a "kulcshaza", a "fészekhaza", etnikum - hazányi létünk feltétele, bolygóink fogantatásának ősköde. De más a kollektív tudat, más a gyűrű, melyben foglalat vagyunk, más rugóra jár az önérzet. Az "olajozás" sem ugyanaz. Miközben tanulom ezt, mi történik a bennem lakó másikkal, kedves fosszíliáimmal s a még bennem nyüzsgő alig - múlttal?

Ezek a kérdések biztattak otthoni ügyeik számbavételére, hogy "beavatottként" tudósítsak mindazon változásokról, melyek a demokratizálódás bugyraiban a folytonosság szüntelenségével termelik a megújulás jegyeit.

Rossz viszonyban vagyok a divatos fogalmakkal. Így van ez a demokráciával is, amit gyakori hivatkozásaink egyre inkább kiürítenek. Pedig a demokrácia nem csak a "kicsiké", ahogy (kezdetben) sugalmazta a helyzet, a demokrácia: mindenkié. Ettől az, ami. A "nagyoké" is. A tehetségeseké, a győzőké is. És feltehetően: egyre inkább az övék lesz, ha kimunkálódik a természetes hozzáállásunk. Mert a rend, amit az értékek teremtenek, besorolja a dolgokat helyükre. Csak az első szó a hangosoké, az utolsó a cselekvőké. Csak az első mozdulat a "könyökmestereké", az utolsó a "karmestereké." Akik "beintik" a zenét.

Ez a rend azonban mélyről fakadó, számít a türelmünkre, és arra, hogy a születő dolgok kaotikus halmazában agyunk kitapintja a fontosat. Miközben intézmények, egyesületek, érdekvédelmi társaságok születnek, mozog, vajúdik az egész építmény, idelent is ki - ki teszi a dolgát mintegy "saját szakállára". A néhány éve működő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) mint a helyi magyarság első önálló érdekvédelmi testülete egymagában is híven mutatja azokat a változásokat, melyek a politika klímájában végbemennek. A kezdetben pártatlan szövetség hangosan politikamentes magatartása egyre inkább átbillen a túloldalra. Ügybuzgó, írástudó földijeim szidják is ennek okán és mert ilyen jellege egyre inkább elbürokratizálja tevékenységét. De nézzük a tényeket: Ukrajna parlamentjében nincs képviselete a (kárpátaljai) magyarságnak. A KMKSZ, éppen egyre politikusabb magatartása révén, egyre nagyobb teret kap a társadalmi szintű fórumokon. A kormánnyal való gyakorlati kapcsolatfelvétel szándéka vezette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megalakulását is 1991. októberében, melyet a KMKSZ, a Lvovi Magyar Kulturális Szövetség és a Magyarok Kijevi Egyesülete alakított meg. Érdekképviseletre pedig szükségünk van "odafönt". Ugyancsak a KMKSZ kezdeményezésére jött létre a múlt év végén a Kárpátaljai Nemzetiségek Demokratikus Ligája, mely a vidék valamennyi, összesen hét nemzetiségi szövetségét egyesíti magában. A KMKSZ tevékenysége folytán Kárpátalja egyre erőteljesebben van jelen Közép - Európa nemzetközi kisebbségi mozgalmaiban. Vonzó példákat látszik követni, mint ahogy a korábban mozgalomként működő, azóta párttá alakult szlovákiai Együttélés tevékenysége is az. Hiszen parlamenti képviseletre ott is csak a pártok számíthatnak. Érdekvédelmi szövetségünk ténykedése mindenképpen nyitás nemcsak Magyarország, de Európa felé is.

Ez a nyitás látványosan van jelen a kulturális életben és az oktatásban is. Mind sűrűbben érkeznek vendégszereplésre magyarországi előadóművészek. Az iskolák közötti cserekapcsolatok is egyre kevésbé számolnak a határokkal. Pályázatok sora kínál lehetőséget a külföldön való tanulásra. De az iskolák belső élete is mozgalmas. A szavalóversenyek, kiejtési versenyek - vetélkedők szinte divattá váltak Kárpátalján. A Bihari vers - és prózamondó verseny ez év augusztusában harmadízben került megrendezésre. Erdélyből, Szlovákiából, Kárpátaljáról is elvárja a diákokat, az elődöntők otthon zajlanak. A IV. Bátyúi Költészeti Napok azonban önálló kezdeményezésre született. A Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola adott otthont a Kazinczy - versenyeknek. Itt a szép magyar beszéd volt a mérvadó. A Beregszász szomszédságában fekvő, édes - csámpás, parasztgótikában fogant templomáról nevezetes Kígyós község is megszervezte a maga szavalóversenyét. És Mezőkaszony is. Ne vegye rossz néven pátriám, ha nem sorolok fel mindenkit.

A szervezett mozgalmaknak és a spontán rendezvényeknek ez a dömpingje felgyorsítja a nyelv védelmét, és ez kisebbségi helyzetben az önvédelem alapkérdése. A felnőttek sem maradnak ki ebből a mozgásból. A gyökérkeresés, a folytonossághoz tapadás szándéka munkál tevékenységükben. A közösségek felgyorsult életritmusa és az enyhébb politikai légkör kiszabadította korábbi száműzöttségéből a vallási színezettel rendelkező néphagyományokat is. A húsvét, a farsang csaknem kulturális akcióként zajlott le Kárpátalján. A napilapok tele voltak ilyen tárgyú tudósításokkal és hagyománykutató írásokkal. Micsoda győzelem, mondhatnánk. Hiszen korábban sem megtartani, sem beszélni róla nem lehetett. Ezért sikkadt el a néprajz is ezen a vidéken. Remélhetőleg az Ungvári Hungarológiai Központ is hozzá fog járulni, hogy feltámadjon halottaiból...

Földijeim arcát és kedélyét faggatva azonban nem tűnik simának a közélet és kultúra víztükre. Egyetlen önálló helyi napilapunk, a Kárpáti Igaz Szó komoly válságban van. Alig közöl már híranyagot, viszont oldalakat szentel hirdetéseknek és a különböző tévéprogramok ismertetésének. Igaz: az újságírók többsége is szétszéledt. A dilettantizmus elszaporodása is olyan kór, amely válságos napokat hoz a vidékre. Azok, akik manapság közéleti szereplésre vállalkoznak, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a nehezebb évtizedekben is voltak ügyeinknek pártfogói. A múltat folytatni kell, nem kisemmizni.

Valamikor a 80-as években Pálfy G. István stábja Nagypaládon készített rólunk összefoglaló műsort. Azt hiszem, összetartozásunk utolsó nagy pillanatát kapták el. Nemzeti kisebbségként, éppen a társadalmi és más természetű formátlanságok idején nagy luxus a széthullás. Csak a benső fegyelem, a tisztesség és az értékek megbecsülése mentheti meg az olyan szigetvilágot, amilyen Kárpátalja is. Legyen ez üzenet szülőföldemnek...