Én elsősorban a költészettel foglalkozom, egy verses drámát is írtam az idők során, de az is gyakorlatilag közelebb állt a költészethez, mint a drámához, még műfajában is. Ez most a 6. kötetem. Magyarországon ez volna már a második, amit megjelentetek, a korábbi köteteim vagy Kárpátalján, vagy Budapest - Ungvár közös kiadásban jelentek meg. Olyan időket élünk, amikor a könyvkiadók gyakorlatilag nem adnak pénzt könyvekre, így marad a kalapozás, a koldulás - amit én nem vállalok. Megmagyaráztam kollégáknak, más fórumoknak is, hogy a költészet arról szól, hogy én érzékenyebb vagyok az átlagnál. Nem teszem ki magam olyasminek, ami egyszerűen károsan hat a foglalkozásomra, és azzal nem is összeegyeztethető - véleményem szerint. A barátaim most a segítségemre vannak, helyettem kalapoznak. Én nagyon hálás vagyok érte, de bevallom, nem szeretném tudni a részleteket, tehát már az is zavar, hogy a részleteket tudjam. Lehet, hogy ezt nem mindenki fogadja el, vagy nem mindenki úgy gondolja, mint én, de egészen különböző területekről van szó. Tehát a saját magam propagálása, menedzselése nem fér össze azzal, hogy egy intim műfajt gyakorolok, mert ez a legintimebb, ha nem a legintimebb műfaj valamennyi művészet közül.

Ennek a kötetemnek címe: Vissza a vízöntőbe. Tudjuk, hogy 2000-t követően a halak 2000 éves ciklusából beléptünk a vízöntő korszakba, ami ismét nagyjából 2000 éves ciklust vesz fel. Határai elmosódottak, mert a vízöntő maga is olyan, hogy nem szab határt pontosan, de már valószínűleg benne vagyunk, érezzük a változásokat. A vízöntő korszakban a személyiség a döntőbb, s nem a kollektív gondolkodás és életforma. A cím azért szól így, hogy Vissza a vízöntőbe, mert arra szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy voltunk már itt, jártunk már erre. Tehát az emberiség már megérte minden bizonnyal a vízöntőt. Felteszem, igen. 12 ciklus, 12 x 2ezer éve, tehát bizony nagyon sok esztendeje, de feltehetően megéltük már ezt az időt.

Gyakorlatilag a könyvem egyféle búcsúzás a XX. századtól, tehát ezt a korszakváltást én nagyon - nagyon megértem. Azzal a mitológiai csodálattal, ahogy én átlépek 2000-en, hiszen a XIX. században is mekkora élmény volt Jókaiéknak az, hogy átlépték ezt a századot. Mi ezredet lépünk át és ez - legalább is engem - az 1999-es esztendőben euforikus gondolatokkal töltött el, és meg is írtam ezeket a gondolataimat. Elsősorban filozófiai töltete van ennek a verskötetnek. Van tájélménye is - most a tájélmény nem a tájversekre vonatkozik, hanem egyszerűen kötöm a helyhez, ahol élek, ahol gondolkodom, mert az együtt van.