Néhány sajátos nyugat - európai versforma itáliai, francia vagy angol forrásból, illetve minták alapján terjedt el a magyar költészetben. Ezek egyike a szonett, melynek alapformája 14 jambikus tízes - és tizennégyes sorból áll. Az itáliai változatot Petrarca, az angol szonettet Shakespeare tette közismertté. Mindkettő zárt és szigorú forma, többnyire a hagyományokat ápoló, klasszicizáló, míves" költők használják, mert szemlélet - és gondolkodásmódot fejeznek ki a hagyomány által. Minthogy náluk a Nyugat költői a petrarcai formát kedvelték, József Attila ezt örökölte és tökéletesítette: A kozmosz éneke című szonettkoszorúja 15 szonettből áll, mindegyik kezdősora megegyezik az előző szonett záró sorával, s a 15. - a mesterszonett - a megelőző 14 szonett kezdősorából adódik össze.

Finta Éva költészetében mindkét változat élő. Harmadik kötete - A lét dicsérete (1991.) - címadó verse nagyszerű szonettkoszorú, amelyet 1988-ban írt. Kisfia születése és édesanyja halála ébresztette rá az élet és halál nagy körforgására, s ekkor szembesült azzal is, mennyi teendője van a nőnek, hány szerepet kell párhuzamosan futtatnia. Dühös és kétségbeesett volt benne a költő, ezért rántáskeverés, bébiétel főzés és második gyermekére való várakozás közben született verseiben azt tudatosította, hogy a nő számára, aki új életet teremt, az élet sohasem válhat értelmetlenné. S a helyzetét feldolgozni akaró dac hozta ki belőle azt a formai bravúrt, amely nemzedékéből elsőként az ő nevéhez kapcsolódik Kárpátalján

XV.

A fény felé az éjből felmerül,
kiteljesedni vágyik, szólni kezd,
még áttetsző és könnyű, mint a tüll,
de már magára ölt egy földi mezt.

És megtudod, ahogy karodra ül,
hogy teste sajdul, míg szárnyat ereszt,
hogy élet lakik benne legbelül,
akár madár, akár szőlőgerezd.

A fény felé az éjből partot ér,
mutatkozik a mindenség előtt
a születés, a folytatás, örök

sugárban kúszik át testén a vér -
s már feladat, hogy védened kell őt
az anyagok s az emberek között.

A szonett(ek) titkát tulajdonképpen Juhász Mária fejtette meg, amikor azt írta: Finta Éva természetesen, magától értődően vállalja női mivoltát, a női sorsot, mert csak így élheti meg az annyira áhított teljességet, miközben a lírai meditációt olyan filozófiai magaslatra emeli, ahol az már az egyetemessel érintkezik. A lét dicsérete a születés és halál, az újrakezdés és lehullás, az elrendelés és szabad akarat, a szükségszerűség és életalakítás jogának, az élet örök körforgásának megindítóan szép himnusza. A költői vallomás szerint a mesterszonett, az egész gondolati foglalata készült el legelőször, s ebből fejtette vissza - mint egy modern Pénelope - a többit. A szonett szerkezete tömör, gondolatszövése vizuálisan is követhető: az élet értelme s egyben a lét dicsérete a születés, a folytatás, a világ roppant vérkörét tápláló folyam, mely nélkül megszűnne az anyag és az élet örök körforgása.

Formailag a petrarcai szonettet követi két négysoros, és két háromsoros strófájával, akinél az első két versszakot jelentő oktava és a második két versszakot magába foglaló szextett csak 2 - 2 rímre épül. Finta Éva azonban csak a külső szerkezetet tartotta meg, a többit egyénítette. Az első 12 sor hordozza nála az objektív gondolatot: a születés szépségét. A fény az értelmes élet közismert jelképe, de mert Finta Éva számára ez a Drávai - örökséget is jelenti , természetes, hogy a születendő új életet is ehhez kapcsolja. Finom hasonlatával - "még áttetsző és könnyű, mint a tüll..." - egyszerre érzékelteti a születésben rejlő csodát és annak törékenységét. Tudja, hogy az új élet keletkezését nemcsak az anya, a magzat is megszenvedi:

...teste sajdul, míg szárnyat ereszt...

de a metaforával azt is jelzi: a mélységből a magasságba indul el a gyermek. S nemcsak ő, hanem minden, ami élő, mert Finta Évánál a természet is "lélegző":

...élet lakik benne legbelül,
akár madár, akár szőlőgerezd.

Abban is eltér Petrarcától, hogy gondolatilag a szextett első tercináját is az oktavához kapcsolja: a születés lényegét úgy összegzi benne, hogy a kép egyszersmind filozófiai igazságot is megfogalmaz:

mutatkozik a mindenség előtt
a születés, a folytatás, örök

sugárban kúszik át testén a vér -

Mert a születés nemcsak az élet kezdete, hanem az emberi halhatatlanság hordozója is: a vér - az élet jelképe - az az "örök sugár", mely az egyes nemzedékeket összekapcsolja. A szonett utolsó két sora tartalmazza a vers második, szubjektívebb üzenetét az anyai felelősségről:

s már feladat, hogy védened kell őt
az anyagok s az emberek között.

Objektív és szubjektív gondolatát nagykötőjellel választotta el egymástól, ami kedvelt értelemtükröző eszköze a költőnek. A lét természetes rendjét és szépségét rögzítő filozófiai meditációjának egésze elégikus hangvételű, de ez a 15. szonettből eltűnik, mert az anyaság - élmény reményt sugalló. A gondolat általánosítása pedig minden kétségét eloszlatta: az anyát és a költőt így egyszerre nyugtatta meg a vers.

Petrarca általában a négy - és a háromsorosok között osztotta el gondolatait. Ez a szimmetria eltűnik Finta Éva verséből, s ezzel azt is jelezni tudja, hogy századunk zaklatottabb, mint amilyen Petrarcáé volt. De mégsem billen meg a verse, mert a formai harmóniával kiegyensúlyozza, s a tercinák könnyedségét pedig a szimmetrikus enjambement használatával még fokozni is tudja. Petrarcától eltérően mindvégig keresztrímet használ versében, s abban is különleges, hogy az oktavák rímei egymás tükörképei:

felmerül - karodra ül / kezd - ereszt / a tüll - legbelül / földi mezt - szőlőgerezd

A 14 sorban 11 ige van, amelyek dinamikussá teszik a verset. A születéssel kezdődő élet képét így egyaránt hordozzák azok a tartalmi és formai elemek, amelyekkel kialakítja a vers sajátos gondolatritmusát.

A Párkák című művében angol szonettek találhatók. A mű első része a Magyar Rádió és a Hatodik Síp közös pályázatára készült, s a későbbiek során ezt bővítette. Megjelenése - mely a pályadíj része volt csak úgy, mint bemutatása a Bartók Rádióban - 1993-ban csak néhány héttel előzte meg magyarországi bemutató kötetét, a Földközelben-t.

Finta Éva ezzel a művével tisztelgett Drávai Gizella és Horváth Anna előtt, akik meghatározó szerepet játszottak életében. 12 és 21 éves kora között Drávai Gizellánál lakott. Kapcsolatuk hangulatát Óda csukott szemmel című - szívből érkező - vallomásával már korában felidézte. A darab megírásának idejére azonban az a miliő, mely körbevette őket, már csak néhány tanítvány lelkében élt. Világosság asszonyaként idézte meg alakját, szellemiségét, közös életük színterét. Horváth Anna festő - keramikus volt másik mentora, a darabban Főnixként találkozunk vele, ő juttatja el az önéletrajzi elemeket is hordozó főhőst legfontosabb felismeréseihez.

De a Párkák nemcsak róluk szól. "A szerző kétévi önkínzó szórakozásaként" megszületett művében a társadalomból kiszoruló vagy kimenekülő ember életlehetőségeit kutatja az időben. Olyan emberét, aki nem egyszerűen csak túl akarja élni a jelen kisszerűségeit, de az élet fontos értékeit is át akarja menteni a jövőbe.

A darab sajátos vázát az a 9 angol szonett adja, amire felfűzte a története a költő. Szemmel láthatóan ez a forma jelenti itt a megfelelő választást: egytömbűségével tagolja a jelenetek folyamatát, és sajátos szerkezetével segíti a felvállalt költői feladat kiteljesítését. Az angol szonettben összekapcsolódó három négysoros (quattrain) és az azokat lezáró kétsoros (couplet) ugyanis többszörös érzelem - és gondolatváltási lehetőséget ad a költőnek. Finta Éva darabjában - csakúgy, mint Shakespeare Rómeó és Júliájában - a szonettek hordozzák a líraiságot, miközben a drámai sűrítés eszközeként is jól működnek: a belső és külső szembeállításoktól sürgetett cselekmény ezek révén lendül előre.

E kecsesen hajló formáknak tehát a költő fontos szerepet szán színjátékában: általuk fogalmazza meg érzelmeit, gondolatait, élményeit, s ezekkel biztosítja a mű szilárd szerkezetét is. Az alkotói folyamatban is ezek készültek el legelőször, velük szabott a költő erkölcsi -, filozófiai irányt témája kifejtésének. A köréje épített cselekménysorral pedig megrajzolta azt a hétteret, amely ezt a sajátos időjátékot összekapcsolja.

A történet tulajdonképpen a főhős felnőtté válásának útja: A Lány fehérben Irénen keresztül válik Nő(vé), aki Irén. Múlt, jelen és jövő fonódik össze alakjában. Sorsa szorosan összekapcsolódik a Világosság asszonyának történetével, akit börtönbe zártak, mert "látni mert". Ezzel azonban Irénben is szembe került egymással a "törvény" és a "rend" - a társadalom így állított számára csapdát: színvallásra késztette. A Világosság asszonyától tanultak alapján az életet választja, melyet a 6. szonett fejez ki. Darabbeli fontosságát azzal emeli ki a szerző, hogy a két főhős, Irén és Dénes együtt mondja el:

Dénes

A csend nem szólhat. Bárminek lehet
ellentéte vagy épp azonosulhat
hibátlanul mindazzal, ami úgy hat,
mint odakívánkozó felelet.

Irén bekapcsolódik

Nézd az egészet. Míg hallgat a mag,
már kétfelé türemkedik, s amíg
nem jut el a csírája a felszínig,
nem tudhatod, hogy van, hogy megmarad.
Mutatkoznia kell, hogy látva lássad:
a létezése lét, nem formás látszat,
de fúródás a mélybe és magasba, s már nem képzelheted őt semmi másnak:
      rögnek, varangynak, mert már befalazta
      önnön sorsába mindazt, amit láttat.

A szonett kiinduló pillére - az első négysoros - a csendet, a várakozást mutatja, mely a mindenség ígéretét rejti magában. Ezt követi az életkezdemény megindulása, mely az egész és rész viszonyát bontja ki:

........................Míg hallgat a mag,
már kétfelé türemkedik.............

A harmadik négysoros a létezés vállalásának pillanata, amelyben az ígéret kiteljesedik. A megszemélyesítés egésze, az alliteráció (létezése lét..), a figura etimológia (látva lássad...) mind azt fejezi ki: a lét már a kezdés pillanatában teljes. Az élet kibontakozásának folyamatát ugyan fázisonként érzékelteti a költő, de a szonett egésze egyszerre láttatja - a mag - metaforával - látványként és filozófiai általánosításként. Finta Éva itt sem másolja szolgaian a Shakespeare -i formát: az általa következetesen használt keresztrímeket minden négysorosa közepén páros rímekkel váltja fel, melyek az élet folyamatát jelzik, és ezzel emeli ki a lényeges gondolatokat is. A keresztrímekkel pedig formailag választja el egymástól a négysorosokat, miközben ezek hordozzák a meditációt is. Végül ez a két vonulat találkozik össze az epigramma tömörségű verszárlatban:

...már befalazta
önnön sorsába mindazt, amit láttat.

- azaz a kifejlődött élet egyedi részévé vált a világmindenségnek. A versben ellentétes mozgással fejeződik ki mindez: az élet kibomlásának ábrázolása alulról fölfelé, a szemlélődés pedig föntről lefelé halad. Amikor a zárlatban ezek összefonódnak, a szonett a létezésről vallott filozófiai általánosítássá válik. A vers dinamikáját a felszólító módú igék és az ellentétek hordozzák, költői szépségét pedig a szóképektől és az alakzatoktól kapja. A következő szonettek azt is pontosítják majd a főszereplő - az olvasó - számára, hogy ez az egyediség adja az élet sajátos értékét, de nem automatikusan. A tér és az idő csapdái között állandó választásra kényszerül az ember, melyekkel eldönti: léte "formás látszat" vagy tartalmas valóság legyen. Ez a szonett egyébként a Finta Éva versek építkezését is jól szemlélteti: a költő egy konkrétan is érzékelhető képet és egy filozófiai gondolatot futtat párhuzamosan, melyek a vers végén összetalálkoznak. Ezért is válnak verszárlatai költői világának fontos lenyomataivá. -

A fentiek lapján megállapíthatjuk, hogy tartalmilag szoros kapcsolat van a formailag eltérő szonettek között. A lét dicsérete XV. az élet szépségét gyöngéd képekkel teljesítette ki, hiszen az élet vállalásának örömét akarta vele a költő megmutatni. A Párkákban - egy hosszabb folyamatban - a meggyőzés eszköze a gondolatiság, de végül ez a szonett is "a lét dicséreté"- nek a kifejeződése. Hogy a költő a Petrarca - i vagy a Shakespeare - i mintát használja, azt a feladat dönti el. Egy biztos: Finta Éva mindkét változatban otthonosan mozog, s tovább is gondolja a régi forma új lehetőségeit. Az összehasonlításból pedig az is kiderül, hogy egy régi forma is rejthet a költők számára új lehetőséget. A külső szerkezeti váz hordozza az állandóságot, a folytonosságot, de ezen belül kísérletező kedvük vagy tehetségük szerint "röpködhetnek." Finta Éva sajátos gondolati kötéseivel, egyedien használt rímeivel, soráthajlásaival újította meg szonettjeit, így válhattak ezek is egyénisége hordozóivá.

Martinák Jánosné