Péntek Imre

"s Mondd, amit nem várt senki"

Finta Éva: A tékozlás genezise

Az elmúlt harminc év egyik jellegzetessége a hazai és a határon túli irodalmi műhelyek összefonódása. A folyóiratok, a könyvkiadás és az egyéb műhelyek a pályázatok és a szellemi innováció révén is cserélgetik, felkarolják a jelentkező tehetségeket, és így bocsátják az egész magyar nyelvű közösség nyilvánossága elé. Igaz, ez egyelőre egyoldalú, főként a honi nyilvánosság által meghatározott folyamat, de vannak biztató jelek arra is, hogy van kisugárzás visszafelé is kisebbségeink nyelvi

megmaradása érdekében.

Finta Éva esetében ez az oda-vissza áramlás szerencsésen alakult. Első magyarországi kötete, a Lét dicsérete anyaga még Beregszászon született, de a kötet a Hatodik sípnál, egy budapesti-ungvári kiadónál jelent meg. A Felsőmagyarország, a Bíbor miskolci kiadók is adták ki könyvét, a 2013-as Örök partokat az Intermix ungvári-budapesti kiadó jegyezte, ahogy idei kötetét szintén ez a kiadó gondozta.

A költőről elmondhatjuk, a kárpátaljai műhelyek kineveltje, Vári Fábián László, Balla D. Károly, Berniczky Éva, Dupka György és Nagy Zoltán Mihály után újabb nevet kell megjegyeznünk, aki ebből a sokat kínlódott térségből indult. Annál is inkább, mert a kilencvenes évek óta Magyarországon, Sárospatakon él, s irodalmi tevékenységét e kettőség jegyében végezte, alakította. Bár verseit régóta ismertem, számomra költészetének jelentősége a Szapphó a szirten című kötetével vált evidenssé. Pécsi Györgyi utószavában így ír róla: , Új kötetében az antik görög hagyományokhoz fordul, e hagyomány klasszikus tónusait és versformáit (különösen a sapphóit) újítja föl, illetve honosítja a magyar költészeti hagyományokhoz, illetve saját költői ouevre-jéhez. A hangsúlyos antikos karakter azonban mégsem ural-

kodik el, mert a magyar irodalmi hagyományoknak is meglepően gazdag versformáit és nyelvi regiszterét szólaltatja meg a költő." Csordás László, a kötet egyik kritikusa felemlíti a kötet kidolgozottságát, egységességét, azt hogy a kötet anyaga egy év alatt született. Szapphóban Finta Éva rokon lélekre lelt.

Akárhogy is, meglehetősen ritka a módszer, amivel költőnk élt: az azonosulásnak ezzel az irodalmi formájával. Egyébként én nem aggódnék annyira azon, ahogy Csordás László teszi: hogy nem a vers, a vers formája, mértéke a maradandó. A kettőt egymástól nem lehet, nem is érdemes elválasztani. Finta Évának ez a szapphói élmény inspiráció, ihlet, formai és tartalmi bizonyítás. De nem csak az. Hanem női lényének felfedezése, a női princípium érvényesülése, érvényesítése. Az a bizonyos ,villámfény női alakban" sok mást is meglát, észrevesz, amit ez a távoli nemi-kulturális érintés felszakít benne. Például a Háború című versben a női áldozatvállalást. A , Felfeszülő kicsi asszony/megszüli újra a törvényt/ osztódik osztozik újfent/ erőszakosan vagy önként".

A szülés, a születés drámája újra és újra végbemegy. Ám a végletes megoldás, ha szála szakadna a világnak, mégis asszonyi tettest hívna életre: ,ki méhéből bombát csináltat." Hogy mennyire női hangoltságú e költészet, jól bizonyítja a Szapphó a szirten című vers. Mert a titok, hogy a szapphói sors mit üzen folyvást, ezt kell megfejteni... Ahogy a Lopják Európát című vers sugallja. Az ,ócska szűz, a rusnya ribanc" a bika hátán raboltatik el, ám a vénség jelei már nyilvánvalóak.

"Mit nemz ami vén már?" — hangzik a kérdés? Az életképtelen hölgyet már nem érdemes sajnálni sem. A Nyugat hanyatlása — a spengleri gondolat — ebben a formában jelenik meg a versben. A költő vállán érzi a nagyanya könnyű kezét, miként a Vállamon még... című vers idézi fel, vagy a tragikus életű Silvia Plath-ot hozza elébe a tenger.

Sok-sok motívum tűnik fel a kötetben, amely ezt a tartalmi és formai megújulást sugallja. A Szapphó a szírten valódi lelemény, amelynek komoly szerepe van Finta Éva költői előrelépésében. Ahogy írja az Alakzatok nélkülben: Elvesztem ma úgyis Ariadne fonalát/

S kilépek andalgó alakzataitokból ugyancsak."

És most itt van az újabb, idei kötet, amely már szabadabb, szerteágazóbb, céltudatosabb. Öt ciklusra oszlik a versanyag, s ez is a tudatosabb szerkesztést mutatja. S feltűnő az is, ami már a , Szapphó a szirt"-ben is megjelent, a versek dátumozása, ami sajátos öndokumentációra utal.

A Krónikás vallomása, az első ciklus számot vet a jelennel, ahol a földi utazás zajlik. A Kiürülnek című vers azt a fájdalmat szólaltatja meg, mely az otthoni állapotok láttán fakadt fel benne. , Kiürülnek a házak, a kertek/ elnémulnak a nyelvek a szavak". S még fájdalmasabb:" Kiürülnek a lélek bőségkosarai". A nyelv a versekben él tovább. A szavak gyűjtése, magyarázata kire marad?

Szaggatja ékezeteit/ nyelvünk írott szavú világa" — sóhajt fel a költő, és József Attila sorait és a nyelvemlékek varázsigéit idézi fel a fogyatkozás, a sorvadás ellen. A ciklusban meghatározó elem az elmúlás, a búcsúzás. Az Elmúlásaink ezt a kíméletlen folyamatot érzékelteti.

"Kronoszt rendesen táplálni kell/ fiait ledugni a torkán".

Megrendítő a férje alakját idéző vers, az Imé, az ember. Kosztolányi Halotti beszéde juthat eszünkbe, az , ilyen az ember, egyedüli példány". Finta Éva éppen ezzel a kontraszttal él, a művészek is meghalnak, megcélozva az , öröklétet", de mi van a hozzá közel álló férfival, a férjjel, a ,nem tökéletes emberrel", aki épp úgy kénytelen itt hagyni a múltját, értékeit, jövőjét és jelenét. S ez mind eltűnéséből válik nyilvánvalóvá, ami , feltárja, egymás mellé rendezi sorsa apró mozaikkockáit".

S ehhez képest minden más mellékes. , Minden öröklétnek szánt vergődés sárba merül". És a dráma ezzel a lehangoló mutatvánnyal ér véget: "lényege ott hever savakkal marva testünk omladékaiban." Arany János feltámadása éppen kivétel. "Amikor a nagyság akarta magát." A mesterséget akarta, ami által az évfordulón ismét feltámadt.

Bertha Zoltán köszöntése is annak a férfinek a szólítása, aki túlélte a maga évfordulóit, és egészséges öntudattal nézhet a tükörbe. A költő arra a gyermekre emlékezteti, aki a "sosem-múló csodavárás" légkörében élt. S ha külső és belső arc egyezik, akkor a jövőben sem kell tartania a tükörtől. Finta Éva több versében is foglalkozik az idő múlásával. A Krónikás vallomásának ez a jellemzője, azokat a változásokat is megjeleníti, amelyek felforgatják a rendet, a , megsebzett látó eretnek" keze nyomán, amit nem tolerál a hatalom. A változatlan női szerep - ,a nő csak szüljön kurválkodjon" — annak ellenére fenntartja a világot, hogy a felfordulás azt jelzi: , Új rend akar születni éppen. És ezt semmi sem akadályozhatja meg. Felteszi a kérdést: "az ide álmodott világ miért torz"? A ,kor gyermekeként" ő sem tudja a maga elképzeléseit belevinni a kínálkozó , blondel" keretbe. Mert a keret maga elfuserált.

Az első ciklus után lassan feldereng a kötet váza, gondolatií-érzelmi íve, a pusztulástól a megmaradásig. A Passió sajátos szenvedéstörténet, az Angyaljárás a szakrális érintése, a Dalolgatok a kísértések látlelete, s ez az izgalom nyugszik el az Ami megmarad ciklusban.

A depressziós hangulatok, a háború rémségei ellen mit adhat, nyugalmat, nyugodt, feledtető álmot? Az Ólmos mély című vers ezen a témán mereng el, s a védekező gyermek félelmén, aki az anyaölben keres menedéket az ijesztő világ rémeivel szemben. S ebben a ciklusban találunk több verset is, amit gyászmunkának is nevezhetünk, hisz a költő társa, férje elvesztésének fájdalmát igyekszik feldolgozni. A Hiába... a végső óráknak állít emléket, amikor a beteg ember hazatért, hogy megadja magát a végső kegyelemnek.

A hazatérés: "abban az energiasávban haladva/melyben te már magasan a tested fölött lebegtél/ az idő fölött lebegtél/ fölöttünk lebegtél".

A végletes metaforák gördülése érzékelteti a riadalmat, amikor a családi ház még néhány óráig volt a hazatérő beteg otthona. S a kíséret csak az , elválás kapujáig" szólhat, s utána már ,az az éjszaka volt végtelen csendünk/és utolsó békénk egy végtelen háborúban". A végső stádium átélése, a felkavaró riadalom, a belső könnyek patakzása zárja le a kegyetlen időszakot. S az elszakadás fokozatai... A Tárgyak lázadása ezt írja le, miként törnek el, zúzódnak szét a ,kedves tárgyak , s a visszatérő refrén ezt visszahangozza: , El kell menniük tárgyaidnak." S hiába minden mentség, az Odaítéltelek arról a feltartóztathatatlan folyamatról szól, ami elszakítja a szálakat, s az önvád lelki traumáit sodorja elő:

"S Te is kiestél mint az érett gesztenye múltad foglalatából."

S a gyötrelem nem nyugszik: ,odaítéltelek a sakáloknak a hiénáknak vicsorgó senkiknek/mert nem tudtalak már megmenteni magadtól. S végül a Hátrahagyott az itt maradók keserveit próbálja felmérni. S bár a vigasz is megszólal: "Magaddal vitted azt is ami bánthat", a súlyos örökség tovább nyomasztja a családtagokat: , Hátrahagytad asszonyod gyermekeid házad". A végső konklúzió , az emlékőrzés etapjai nem a sírkertben, , A szemgolyó mögött a halánték táján" zajlanak. (Három év telt el)

A Tudás helyettben a kétely kap helyet. , kiért harcolok magammal magam ellen" — teszi fel a kérdést. S bár megnyugtató közléssel igyekszik lezárni ezt a lelki megpróbáltatást, nem lehet megkerülni, sem megspórolni a kínlódásokat. , Mert fájdalommal érkezik és él az ember/ És fájdalommal búcsúzik/ ismerős kínjait vigyázza."

Finta Éva megharcolta a maga küzdelmeit, s tisztességgel elbúcsúzott párjától. Az Isten oltárán című versében talál némi feloldást. A , halottfehér horizont?" titkai közt ott van a pusztulás, s ismét a kérdés tolul fel: ,miért marad minden titok/mikor a kép kitárva áll"? A Barátom gyógyulásáért, a Porhó a lecsendesülés lelki állapotát közvetítik. Ezek a mondatok a Porhóban az elnyugvást sejtetik: , Van megnyugvás és sokan hisznek benne." Az utolsó vers, a Passió — a szenvedéstörténet — formailag is szinte kalapácsütésszerű sorokkal zárja le a végső talányokat: "feladatok fejlődéstörténetek.../ a fejlődéstörténetek szenvedéstörténetek."

Érdekes az Angyaljárás című ciklus. Erről a szerző maga is ír: , Főszereplőim Angyalok. Nem kerestem őket, maguktól látogatnak. Az utóbbi időben egyre gyakrabban vannak jelen írásaimban, rejtetten vagy kiemelten. Kissé rejtélyes magyarázat ez, de a szövegekből talán több is kiderül. Egyébként irodalmunk angyalkultusza már több irodalomtörténész figyelmét is felkeltette. Én csak részleteit idézem fel ennek az átfogó jelenségnek. Kortárs irodalmunk egyik első alkotója volt Nemes Nagy Ágnes, aki az angyali lényeket meghívta költészetébe.

Hernádi Márta erről hosszú tanulmányt írt a Kortársban. Ahogy az angyal közvetítő, hírnök, úgy Nemes Nagy Ágnes számára a vers vált ilyen , közvetítővé". De találkozhatunk Kántás Balázs ballonkabátos angyalával vagy Borbély Szilárdéval. S Csontos János Angyaldekameronja szintén e különös szellemi lényekkel incselkedik.

Kissé talán csalódunk a fülszöveg bevezetőjében. A versekben megjelenő szakralitás, ,angyalság" épp csak érinti az égi szférákat. A Csetneki József képei alá írt sorok kapták az Angyalmúmiák címet. A meghasadó képek teréből különös lények kerülnek elő: , Csetneki angyali: szkafanderek/leányarcba göngyölve, szétkent, eltorzult asszonyarcba rejtve." Itt más a lényeg: a kép azt mutatja be, miként szövetkezik a tudatalatti bűn , az angyal ellen". A Matl Péternek ajánlott Angyal is sak játékos elemként idézi fel a szárnyas lények lehetséges alakját, melyről csak a vers végén derül ki:

"Angyal ez mégis — látom./Földi és éteri/ egyszerre mint az ember/ ki sorsát szenvedi."

A családját érő gyász megszülte a , fekete" verseket, az Áldás azonban éppen az ellenkezője ennek a letargikus hangulatnak. A leánya változó figuráját idéző kedves, gyengéd szavak az útra bocsátás szép példáját adják. Az Angyalos szinte gyermekvers meghittséggel hívogatja az égi vendéget, s ha már senki sem vállalja: "angyalnak is el kell menni". A Messzeségdal születésnapomra egy kis magánünnep, mely éppen azzal lep meg: "A messzeség már itt van bennem." Ám a telhetetlenség az ellenkezőjére változik a vers végén: "De már nem vágyom lenni semmi -/ gyűjtő s ki mindenét elejti" — A vágyak megmaradnak a földi perspektívában.

Az utolsó két ciklus könnyedebb hangra vált. A környezet egy álomjáték, , Csak könnyelmű legyecske légy", dünnyögi a hárító mondatot, ami megvédi az ébredőt a gonosz hangoktól. A tékozlás genezise is gyermeki játék a szavakkal. Egy Dantéstöredék ismét férjét idézi meg, s az alvilági látogatás kényszere egy halotti csókkal zárja le kapcsolatukat. A Gyógyírás a ,vers gyógyít" interjú egyik motívumát bontja ki, amint ,balzsamos mázat ken rejtett sebekre".

A megmaradás reményteli horizontja is feltűnik a kötet végén. A Jönnek az egykori halottakat hívja elő, akik énjének mását keresik. Ahogy írja: , Ki lennék én ha mégis/ valaki más lehetnék". Ám ez a ,másulás" nem hozna semmi jót. Az a másik lény ,tükörből rám vigyázna/ asztalomról zabálna", felélné a költő életét. Épp ezért nem nyit ajtót, "morzsázzon madarakkal/nem lakhatom halottal". Finta Éva a tájversek mestere: egyik szép példája ennek az Őszelő. Az ősz végi hangulatokból előtűnik a mulandóságon túli , örök ősz", mely a tudat legmélyén ragyog fel. A Hiánydal remek szerelmes vers az elhunyt férjhez, amikor a nem szűnő kapcsolatról vall a költő: "A világ lábnyomoddal van tele/ Üveglapon az ujjlenyomatod" — s a végkövetkeztetés: ,a víztükör a kedves arcát szétrezgeti, csak: agyamban felejtett illatod/ ölelmeg olykor felkelő napot —"

Az Ülnék melletted hasonló metonímiát használ, milyen a várakozás bűvöletében élve megtapasztalni a reménytelen idő múlását, a visszatérés esélye nélkül. A Tebenned lenni vágytam ismét az idő múlását panaszolja:"Minden kifut a végtelen múlásba" A Legyen csend ismét az eltávozót siratja, a szétfoszlás díszleteit idézve: vele játszani nem játékos időtöltés/ vele játszani nem az időző feladat/ vele az eltűnés marad/ és csak az elszakadás."

A ciklus egyik záró pontja a Túléléseink című vers. Ismét az eltávozott élettárs,férj, barát, a fel-feltűnő árny, az együtt töltött évek emléke idéződik meg. Az öszszefonódás kapcsai, amelyek a két személyt széttéphetetlenül összekötötték.

Te vetted el, ami enyém volt előbb/ én vettem el mi lényeged talán/ és mégis: minden tűnő maradék/ kiteljesedve érkezik a révbe".

Igen, ez a révbe érkezés, a kimentett érték mindenképpen megmarad. Finta Éva nagy kísérlete sikerült: az együtt töltött idő, az egymásért vállalt évek, a közös gondok -— nem mellesleg: a szerelem — és a gyermekek egy tartalmas, változatos élet eltörölhetetlen nyomai. Versek emlékművébe , faragta" férje személyiségét a költő, maradandóbban, tartósabban, mint a sírkerti kő vagy márványobeliszkek. Egy sokfelé tájékozódó, mélyen vallomásos líra nyilatkozik meg a Tékozlás genezisében.

És számomra az is elgondolkodtató, hogy a depoetizáltság megnyilatkozásai közepette a Szapphó a szirten egy költői reveláció, metapoétikai ellenforradalom, egy a görög hagyományból merítő, tartós értékeket görgető, maradandó megújulás. És a miénk is, hisz a görög hagyomány mélyen beivódott irodalmunk közegébe. A Kárpátaljáról indult tehetség ma egy kiteljesedő életmű újabb kötetével bizonyítja, hogy költészetét a legjobbak közt érdemes számon tartani,

(Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2018)