Finta Éva: A lét dicsérete

Finta Éva Kárpátalja legnépesebb "magyar városában", Beregszászon született 1954-ben. A helyi Kossuth Lajos középiskola elvégzése után 1972 és 1978 között az Ungvári Állami Egyetem filológiai karán folytatta tanulmányait, ahol magyar nyelv és irodalomból szerzett tanári képesítést, levelező tagozaton. Ezzel egyidejűleg szülővárosa több középiskolájában volt úttörővezető. Később kirakatrendezői, majd dekoratőri munkakörben helyezkedett el a városban, illetve a közeli Dédán. Festőként, grafikusként is szerepelt, műveivel gyakorta vett részt kiállításokon. 1974 óta publikál rendszeresen elsősorban a helyi lapokban, antológiákban és más kiadványokban. Az utóbbi időben gyakorta közlik verseit magyarországi lapok és folyóiratok. Az 1970-es évek közepétől aktív tagja a József Attila Irodalmi Stúdiónak és a jogutód Alkotóközösségnek is. Első versesfüzetét a Kárpáti Igaz Szó adta ki Vállalkozás az örömre (1979.) címmel a stúdió könyvtára sorozatban. Második kötete Idő - korongon címmel 1987-ben jelent meg a Kárpáti Kiadó gondozásában. Az elmúlt évben családjával együtt Magyarországra költözött.

Finta Éva: A lét dicsérete (Hatodik Síp, Budapest - Ungvár, 1991.) c. lírai gyűjteménye talán az egyik legjobb kötet - persze csupán személyes megsejtéseim szerint - a mai magyar líra terméséből, amit az olvasó kezébe vehet. Finta eredeti lírai alkat. Akkor is, ha a tárgyi világból építkezik, és akkor is, ha olykor - olykor epikus jellegű ötlet ad számára a versírásra ihletet. Első füzetében, a Vállalkozás az örömre (Kárpáti Igaz Szó, Ungvár, 1979.) címűben vall erről:

"Én azt szeretném, ha az utamba kerülő dolgok, tárgyak,
mind - mind alkalmassá válnának általam arra, hogy
megnyilatkozzam magunkról, azaz rólunk, akik itt és
most, s ahogyan élünk. Én hiszek abban, ha kibeszélem
"titkaimat", azok átminősülnek másokban is. Valahogy
úgy, mint az ősember számára a falra rajzolt fenevad,
amely az által tűnik lebírhatónak, hogy az emberi képes-
ség akármikor alkalmas megjelenítésére...."

A szerző harmadik verseskönyvében az 1980-as években írt, kötetben eddig még meg nem jelent verseit adta közre. A legkorábbi 1979-es, a legutóbbi pedig 1990-es keltezésű vers a gyűjteményben. A lét dicsérete tudatosan megkomponált kötet, amely öt tematikus elrendezésű ciklusból (A lét dicsérete, Védelem, Feltámadás, Megidézés, Mérleg) áll. A lét dicsérete a létezés titkait fürkészi és kutatja az érzelem és az értelem példás harmóniájában, a ráció és a szenzualitás összhangjában, költője bízik az emberi cselekvés és bölcsesség titkokat megfejtő képességében, erejében:

szerkeszt az ember hallgatag
kétéltű néma szavakat
hogy kimondja a létezést
amit az élet érte kért -
a halak nyelvén mégsem tud
a titkot sem nyitnak kaput
csak a hiány feszíti szét
amit még eltitkol a lét.
az ember hát a "nem lehet"
kudarca ellen született
s préseli önmagát a tág
sarjadzó mindenségen át -

(Változatok a teljességre)

A lét értelmét a teljességre való törekvésben, a teljességet pedig a folytonos változásban, a mindig újjászülető létben és kontinuitásban véli megtalálni. (Átváltozás, A folytonosság margójára) A címadó vers, A lét dicsérete szonettkoszorú. Tizenöt szonett mesterfokon, hibátlan mesterszonett. Rövid időn belül már a második, kárpátaljai költő tollából. (Lásd: Balla D. Károly: Hittel higgyem c. verse Sorsomhoz szegezve c. kötetében. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 1990.) Sokan vallják: mesterszonettet írni költői mesterség dolga. Persze több is ennél. Szemlélet - és gondolkodásmód: a tradíció szerint is. A szonett többnyire a hagyományokat ápoló, klasszicizálásra hajlamos "míves" költők versformája volt. Finta Éva A lét dicséretében filozófiai mélységű kérdésekkel viaskodik. Ha jól gondolom, lételméleti és etikai kérdésekkel. Ám nem az irracionális abszolutumot keresi, hanem az anyag és az emberi szellem mozgását vizsgálja egymáshoz való viszonyában, egymásra való kölcsönhatásában, ebben a lét "természetes " rendjét és szépségét rögzítő filozofikus meditációban. A költemény meditatív és töprengő, olykor elégikus hangvétele ellenére is reményt sugall, a mából a holnapba visz, ahogyan erről már az első szonett merengő szép sorai is tanúskodnak:

Leendő múltak és jövők felé
ekként halad a magzat és a mag.
A holtak könnye lassan elereszt,

mert lényegük most már mindenkié,
mert lényegük, a törvény: megmarad,
s kiteljesedni vágyik szólni kezd.

A lét, benne az emberlét is, Finta Éva számára evidencia és természetes állapot: akár egy hatalmas folyam folyton folyású, állandóan mozgó és újjászülető. A lét dicsérete közösségi jellegű személyes és egzisztenciális érvényességű költemény.

Ám a lét a költő számára nemcsak megfejtendő "titokból", hanem "nekünk való" dolgokból is áll. Erről a kötet Védelem c. ciklusában sorjázó költemények győzhetnek meg bennünket. Mert mi nyújt vagy nyújthat védelmet és nyugalmat a szorongató világ vagy önmagunk kérdésfeltevéseivel szemben? A természet örök rendje: hogy a tavaszra nyár jön, a nyárra ősz... (ez a versek tematikus sorrendje is.) A tematika hagyományos, hiszen minden valamirevaló és nagy költő is megénekelte már eme "örökzöld dallamokat". De aránylag kevesen vannak, akik ilyen határtalan derűvel és örömmel, olykor játékosan vallanának a létezésünket körülölelő természeti jelenségekről. Tavasszal a "a szavak zöldben" hangzanak el, esetleg "átkúsznak a kerteken", a nyár "vörös lovon szökik", a nyári "táj fénybe mártva száll", amelyben és amikor "Az almafák megejtett lányok / Virágzó telthasú anyák /...Az utcák kótyagos legények / Emelkednek és nekimennek / a kék selyembe burkolt égnek" (Szavak zöldben, Kánikula, Táj, fénybe mártva) Más versei a fény, a színek, színárnyalatok és valami alig hallható, inkább sejthető apró mozgások és hangok harmóniáját idézik fel. (Októberi tercinák, Dal) A ciklus költőileg különösen szép darabja az Ősz (madrigálok) című költemény, amelyben az évszak színeit és hangulatait a Tűz - Víz, Nappal - Éjszaka, Hideg - Meleg ellentéteiben eleveníti meg impresszionisztikus látásmóddal és hangszereléssel. A legtalálóbban talán az Éjszaka címűben, hűen ecsetelve az őszi éj színeit lés hangulatát:

Ólomkristály - harang az ég.
Cseng - bong benne az este.
A csillagok bevésett teste

szikrákra hullik szét.
Cseng - bong a mélykék, mélylila,
áttetsző üveg - éjszaka.

Jánosbogárka - csillagok
zümmögnek ránk, amíg vacog

a rideg éjszaka velünk,
kik egyszer csillagok leszünk.

Ebben a rövid versben - persze más költeményeiben is - szinte minden a helyén van. Míves, zárt kompozíció. Nincs egyetlen felesleges szava sem. Kiérlelt mondanivaló, tömör, kifejező verszárlat. A titkok megfejtésére vállalkozó költő úgy érzékeli, hogy a "nyárban -még ha fürkészve tudakolja is - nincs titok" . Ám az "éjszaka, a csillagok" megfejtésre érdemes titkokat rejtegetnek.

A Feltámadás c. ciklus verseinek egy részében Finta Éva személyesen is kedves, saját halottainak példamutató életét és emlékét idézi fel a szeretet és tisztelet, a hála és megbecsülés hangján hol himnikus, hol elégikus hangvételben, így édesanyjának (Hajnali emlékezet), nagyanyjának (Halálból születő vers nagyanyámért), és az anyai jóbarát tanárnőnek, Drávai Gizellának (Óda csukott szemmel) Különösen érzékletes és " megrendítően " bájos ez utóbbi költemény, amelyben a szeretet és ragaszkodás megnyilvánulásai az együtt töltött órák, beszélgetések apró, köznapi történései elevenednek meg, olykor - olykor derűsen és játékosan, csaknem úgy, mintha még ma is élő, mindennapos lenne ez az egykori kapcsolat. A ciklus verseinek (Papírsárkány, Ha elzizegsz, Vízió) másik része forrását tekintve az elmúlás "általános" emberi és költői, közösségi és filozofikus megközelítéséből táplálkozik. A Vízió címűben felsejlenek azok az ismeretlen arcok, csoportok, akik életüket adták, vagy áldozatai lettek a létért folyó küzdelemnek, akik egyben legendák és a "Feltámadás" ígéretét hordozva a "gőgicsélő" jövőt is képviselik.

A múlt felől jövünk elő,
a csontokból legenda nő,
a koponyákból fénylenek
a foszforsárga énekek,
a tiltott és szabad dalok,
sosemvolt szavak és mondatok
a semmiből kiáltanak:
ami elvész is megmarad.

A Megidézés c. ciklusban a szívéhez és önön lírai alkatához közel álló költők, művészek szellemét "idézi meg." Ezekben a versekben a "megidézetteknek" hol egy fontos gondolatát (József Attila), vagy tragikus sorsát (Radnóti Miklós), hol pedig a munkásságukat leginkább jellemző művészi szemléletmódot (Nagy László, Váci Mihály, Bartók) használja forrásul. A ciklus címadó versében például József Attila Irgalom c. versének négy sorát idézi, és ezeket mottóul használva a négy tételben (Felismerés, Ha szétnézel, Hálóban, Szavakban: sorsunk - sorsunkban: szavak) fogalmazza meg gondoltait a "részekké gurult" világról a "teljességhez" könyörögve és fellebbezve. A "megidézett" költő ha "szétnéz" a világban, ma is "hálóban" érezheti magát, mert változatlanul jelen vannak, sőt "jönnek a puskás legények" , akik permanens félelemben tartják a "rejtőző őzikéket". Mindezek ellenére bízik a "Feltámadásra váró szép szavak" erejében. Különösen találó és költőileg is szép teljesítmény a Váci Mihálynak és az Őrizetlenül (Nagy László emlékének) c. költemény.

A Mérleg c. ciklus - jobb kifejezés híján - az ún. közéleti - közösségi verseit tartalmazza. A ciklus költeményeinek többsége, mint egész kötetének versanyaga is, az 1980-as években keletkezett. E versek jó része előző kötetébe kritikus tartalmánál fogva még nem "férhetett" be, hiszen az elmúlt évtized közepe táján - főként a Kárpátalján - erősen tartotta magát még a "szocialista" múlton és mán merengő manipulált forradalmiság, ami gyakorta a publikálás előfeltétele is volt. Az Eretnek költemény, a Létminimum, Ez itt a világunk és a ciklus más versei határozott elutasítást nem tartalmaznak ugyan, de jelentékeny bennük a bírálat, a kritikus szemléletű megnyilatkozás a fennálló rend és a külvilág szorításaival szemben. Kár, hogy a nemzetiségi léthelyzetről - az utóbbi évek jelentős változásai ellenére - alig van szava. E problémák eléggé visszafogottan, csaknem észrevétlen vannak jelen egész kötetében.

Finta Éva bölcs, esztétizálásra hajlamos lírikus, és valami nagy életbölcsességnek, "léttitoknak" a tudója. Talán ösztönösen. Nem tudom, csak sejtem, mi ez a nagy titok A lét dicséretében. Valószínű, valami ilyesféle bölcsesség lehet: az ember a természet és a társadalom törvényeit megismerheti, meg is változtathatja, de ellenükre nem élhet.

Lírai anyaga előző kötetéhez viszonyítva jelentősen gazdagodott. Költői világát és szemléletét a belső szükségszerűség alakítja. Kifejezés eszköztárában távol marad a posztmodernista törekvésektől. Jól érzékelhető egyensúlyt tud teremteni a mai modern, az "elit közönségnek" szóló és a történeti, a hagyományos költői beszédmód között. Képszerkezetei tiszták, világosak. Formanyelve mérsékelten metaforikus, csaknem közérthetően absztrahált, anélkül azonban, hogy "közönséges" vagy profán maradna. Nyelve intellektuális töltésű élő magyar költői nyelv. Szinte minden sorából érződik, hogy számára a nyelv és a költészet a legfontosabb menedék, a legfőbb öröm és a legfőbb vigasz. Költeményei többségükben tudatosan megkomponáltak. Kedveli a hagyományos, zárt és szabadabb formákat egyaránt. A lét dicsérete egy kifejezetten szintetizáló jellegű kötet az eddigi eredmények összegzésének jegyeivel és nyilvánvaló szándékával.