Meggyőződésem, hogy az a bizonyos genius loci, a hely szelleme valóban az ott lakók szellemétől eredeztethető, vagy legalább "velük fertőzött". Ha szülőföldemre gondolok, nem is a dolgok (házak, kövek, fű-fa, hegyek és folyók), hanem az ott lakó személyiségek keltenek bennem "honvágyat".

Kárpátaljának 1945 óta nem sok jutott a kiemelkedő személyiségekből, de elegendő ahhoz, hogy ízét, jellegét adják vidékünknek. A beregszászi Horváth Anna is ilyen. Kicsoda ő valójában? Magyarországon olyasmit is el kell róla mondani, ami szülőföldemen a közhelyek unalmával hatna, mert alig van ember, aki pályáját, munkáit, vagy őt magát ne ismerné (kivéve az éppen aktuális szomszédasszonyt, mert az túl közel van hozzá, hogy rálásson.) A szellem kirándulására vállalkozók, akik felfedezni e tájra jöttek Magyarországról, néhány éve még feltétlen az ő házához szervezték útjukat. Hogy megváltozott ez is, mint annyi minden az elmúlt években, annak nem ő az oka. Talán már nem vagyunk annyira érdekesek, vagy túlságosan könnyen adatik egy kárpátaljai kirándulás, nem méri az árát az odalátogató. Nem is igyekszik hát kötelező penzumokat kiszabni magának, beéri az első szembejövővel, ha kíváncsisága feltámad irántunk. Ez sem vonatkozik mindenkire, de egyre általánosabban válik gyakorlattá.

Pedig van mit látni és hallani abban a lakásban, ahol Horváth Anna él. Ezzel azt is elárultam, hogy a hatvannyolcadik évében járó szobrász - keramikusnak egyetlen életformája: a munka. Szinte minden műfajában a képzőművészetnek. Mert rajzol és fest, ha az agyagban elfogyott a mondanivalója, és új felfedezések felé indul szakmájában. Életének egy-egy korszakát mindig grafikákkal, festményekkel zárta, s ebből tudni lehetett, hogy valami új kezdődik pályájában.

Az örök megújuló, a főnixmadár alkotósorsú alkotó későn indult el a halhatatlanság felé. Harminchat évesen. És autodidakta módon, miszerint ő maga volt saját mestere, főiskolája. Voltak, vannak nagy lobogásai olyan mesterek iránt, mint Barlach, Lőcsei Pál, Mestrovic... A románkori szobrok ma is bűvkörükbe vonják, mint ahogy a golyvás nyakú gótikus madonnácskák is gyakran hatnak rá inspirálólag. De valójában senkihez sem hasonlíthatóak munkái, mert nem alkalmas a választott példa asszimilálására és bemosódásra. Amit átszűr magán, abból már ő születik meg. Ez békétlenné is teszi gyakorta, mert vannak szakmájának olyan árnyalatai, melyeket szívesen tanulna el másoktól. Amit ő művel, az viszont technológiai és tárgyi értelemben is bravúr. Az agyag hihetetlen könnyedséggel formálódik a keze alatt. Egyszer megkérdezte tőlem valaki: mi abban az érdem, hogy figurái és minden tárgya belül üreges, mert lemezszerűen mintázza őket. Jobb ettől a szobor vagy dísztárgy? Igen, mondtam, mert a levegő is anyag, és ott, ahol a szobrászi munka keserves faragás útján engedélyezné csak a plasztikát, a hajlításban (a homorú-domború játékában) formát ad a mögötte levő üreg is. Meggyőződésem, hogy mindennek, amit alkot, sok-sok erénye közé foglalható a technológia könnyedsége is. Hiszen még az "agyagtalan" írásműveket is az értően, könnyedén használt formai tudás teremti azzá, ami. A tagolatlan megfogalmazása nem szül többet az utca nyelvénél. A szobrász, a formaművész is birtokában kell legyen anyaga ismeretének és a megformálás szakmai rejtelmeinek.

A plasztika ínyenceinek főként domborműveit ajánlanám figyelmébe. Ide tartoznak a plakettek is. Az elmúlt esztendőben nagyszabású megrendelést kapott. A nagyszőlősi római katolikus templomba, melynek meglehetősen leromlott gótikus épületét a Magyarországról érkezett ferences rendi páterek segítségével restaurálták, elkészítette a stációkat. Biztatói és finanszírozói ugyancsak a ferencesek voltak. A domborművek már a helyükre kerültek, csak megvilágításukat kell még megoldani. Valójában egyetlen ékessége a templomnak ez a sorozat. Vallásos tárgyú munkái újkeletűek munkásságában. Korábban se a megrendelők, se a korszellem nem kedvezett e témavilágnak. Az őt körülvevő emberi környezet ihletésében élt, többnyire parasztokat és munkásembereket ábrázolt szinte antropológiai kíváncsisággal. Az izgatta, mitől lesz valaki "kulis", paraszt, milyen külső jegyekben mutatkozik meg az emberi minőség. Számára a gerinc, a csípő állása - tartása, a váll, a karok függeszkedése a vázon csupa önfeladás, minden titok kibeszélője. Egy nyaktartás, fejállás nyílt vallomás önérzetről, önismeretről. Figuráinak megteremtésében ma is ez izgatja. Hogy a legvégén az arcban mondja ki az utolsó szót teremtményéről.

Volt korszak, amikor a fiatalok érdekelték. A lehetőség, ami ott van a tizenévesekben. Visszatérő megjegyzései közé tartozik: amíg fiatal volt maga is, az öregeket mintázta, ahogy öregszik, egyre többet mondanak számára a gyerekek és az ifjúság.

Szokatlan esemény verte fel kisvárosi nyugalmából Beregszászt a tél-tavasz fordulóján. A múlt évben a Központi Moszkvai Televízió hét órás riportanyagot vett fel Horváth Annáról és munkáiról, amit aztán háromórás műsorban szerkesztve, tételekben közvetített a televízió. A bemutatott anyag országos megmozdulást provokált. Szinte valamennyi köztársaságból érkeztek a levelek százai ismeretlen emberektől. A borítékon rendszerint csak annyi állt: Horváth Anna, Beregszász, Kárpátalja. Uniformizálódott világunkban nagy élményként hatott egy igazán színes, szabadon áradó személyiség bemutatása. Szobrászunk meghatottan és porig szégyenülten állt a lelkesedés ilyen rivaldafényében. Panaszkodott, milyen kicsinek érzi magát, mennyi nagyszerű ember él a világon, akiknek ő még csak válaszolni sem képes. Egy külön irodát kellett volna foglalkoztatnia, hogy senki se maradjon viszonzás nélkül.

Horváth Anna a magyarországi fórumok előtt sem ismeretlen igazán. Az a tény, hogy tavaly megkapta a Pro Arte Hungaria kitüntetést, nyilvánvalóvá teszi, hogy az anyaországban is tudnak működéséről. Hogyisne tudnának, amikor szobrai-kerámiái már évekkel ezelőtt eljutottak Európa legigényesebb szakmai fórumaira!

Ideje lenne, hogy most, amikor a határok légiesítését gyakoroljuk, a kisebbségek szellemi értékei is átáradjanak hozzánk. Az összmagyar kultúrát gazdagítanák. Minden, ami más, mert más gyökerekből táplálkozik, nem szükséges, hogy idegen is maradjon az anyaországban...