A Vállalkozás az örömre című kötet, mely a József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára sorozatban jelent meg, keresztmetszete Finta Éva költészetének. Aki személyesen nem ismeri Finta Évát, Horváth Anna előszavából megtudhatja, hogy képzőművészettel is foglalkozik e kötet szerzője. Emlékszem, még iskolás kamaszlány volt, s a vadgesztenyék arcokat mutattak neki. Csak egy keveset kellett idomítani rajtuk, s máris készen volt a mű. Valahogy így van a versírással is: a gondolat, az érzés, a lélek finom rezdülései kelnek életre szavak formájában tolla nyomán. S legtöbbnyire sikerrel.

A költőnek a legapróbb mozzanatoktól a legnagyobb horderejű kérdésekig mindenhez van köze. Csodálatos, mennyi ötlete van Finta Évának, mennyi minden lehet számára a költészet tárgya. A leglényegesebb viszont szerintünk az, hogy társadalmi mondanivalója verseiben (többek között a Leninhez, a Hídverők, az Egy amerikai fegyvergyáros... címűekben) világos és egyértelmű politikai állásfoglalást fejez ki.

Finta Éva költészetének középpontjában a munka, az alkotás és mindenekelőtt az ember áll. Nincs egyetlen verse sem, amelyik közvetlenül vagy közvetve ne lenne társadalmi vonatkozású mondanivalója. Ez feltétlenül értéke Finta Éva verseinek. A költő egy szebb, harmonikusabb, gazdagabb világról ábrándozik, melyben az emberi kapcsolatok melegebbek, közvetlenebbek. A Felszáll a kezem című versében világosan tárja elénk, milyennek képzeli el ezt a világot, s benne az embereket. A Ritmusból harmóniát című versét az alkotó munka himnuszának is mondhatnók.

Finta Éva elkötelezett költő, társadalmi állásfoglalása egyértelmű. E költészet gazdag gondolatokban, s mindennapi életünk tükre.

Kétségtelen, hogy Finta Éva tehetséges versíró. Sok mondanivalója van olvasói számára. De nem mindegy, milyen formában jut el az olvasóhoz a gondolat, hogyan tudja befogadni, mennyi válik belőle "lelki táplálékká". Ezúttal inkább Finta Éva versírási készségéről szeretnék szólni. Finta Éva legjobb versei azok, melyekben egyetlen gondolatot hord ki, azt érleli, melengeti, s mint tavasszal a rügy, úgy pattan ki a vers. Mint például a Béke címűben:

A szőke béke párás kék szemű,
testében virág fogan meg csillagok,
és szül neked gyermeket, dalt,
éneke ringatja a búzát.

Miért szép ez a vers? Mert szigorú a költői képek rendje: az egyik kép fogja a másikat, s minden a helyén van; mert - bár négy sor a vers mindössze - a lényeget tárja fel a teljesség igényével. Nekünk a béke - az élet: a gyermek, a dal, a búza s a virág, meg a távlatok, a messzeségek: a csillagok. A kevéssel sokat mondás jellemzi A kő című versét is, mely sajátos jelképrendszerében örök igazságot fogalmaz meg eredetien, egyedien. Egyetlen szép komplex kép a Táj című verse, ebben érvényesül talán a legjobban a képzőművész látásmódja: az ég kékjét úgy szövik át a jegenyék, mint a szőttesben a színes fonalak egymást.

Finta Éva szívesen alkalmazza a komplex képeket. A modern költészet nem is képzelhető el ezek nélkül. A komplex képek belső törvénye szerint a képi elemek szigorúan kötik egymást, akár a ház alapja a falat, az a tetőt. Több jól sikerült képe van, azonban akad olyan is, amelyből hiányzik valamely összekötő elem:

Én verset írok
pedig nem muszáj

(Kötetlen vers kénytelenségből)

A számvetés, a Tudod-e, a Kísérlettöredék az ikáriai játékokból, Ismeretlen nagyanyámnak, a Kakukk Marci éneke, a Párhuzamok, a Mindig mindent elölről, a Jázminok, a E hullámverést nem a tenger adja és a már korábban említett miniatűrök Finta Éva legsikerültebb versei. A jobbak közé tartozik a Várakozás is, melyben vágyakozása, türelmetlen tenni akarása, a siker, az ünnep áhítása kap hangot. A Mezei beszéd szimbolikus "virágének", mely többet elmond a világról, a lírai hősről, mint a terjedelmesebb Vállalkozás az örömre, vagy a Kötetlen vers kénytelenségből s a Paganini hegedűje.

Mondhatná valaki, hogy túl szigorú a bírálat szerzője. Meglehet. De nem ok nélkül. Mert csak azt érdemes szigorúan bírálni, amiben érték van. Finta Éva arról győz meg bennünket, hogy ő képes az igazi értékek - élmények létrehozására. De még következetesebbnek kell lennie írás közben. Le kell szoknia a kínrímekről, ilyenekről például:

alattuk nem kormoz alázat
s nem kell elrejteni a lázat
(Felszáll a kezem)

vagy:

s hol a lélek már vak, kopott
reá vad színeket lop ott
(Paganini hegedűje)

Gondosabban kell megválogatni jelzőit is, hiszen torz asszociációkat válthat ki az olvasóban a "sárga lét" jelzős szerkezet. De nem túlságosan szerencsések az ilyen szintagmák sem: "ínyenckedő vakok", "partszakadásos szív" (Hídverők)

Finta Éva ígéretes tehetség. Reméljük, kis könyvének megjelenése - a vele szemben támasztott kifogásoktól, igényektől függetlenül - további alkotásra ösztönzi.