Bizonyos tekintetben nem csak különös, hanem szerencsés famíliába is született Fáy András. A Fáy - család Abaújból származik, ám ez az ága Pest megyébe került a XVI. sz. tájékán. Az apa, Fáy László ötezer hold birtokosa volt. A gyermek Fáy András mégis Zemplén megyében, Sátoraljaújhelytől kb. 30 km-re látta meg a napvilágot egy kis faluban, Kohányban. A falucska Gálszécs mellett volt található, bár ez idő tájt a térképek nem jegyzik. Gálszécs azonban már a XV. században nyilvántartott nagyobb település, mely egy képzeletbeli derékszög csúcsára esik Kassa és Sátoraljaújhely között.

Kohány lakossága ruténokból állt, akik a görög - katolikus vallást gyakorolták. Badics Ferenc Fáy András életrajza c. munkájában részletes leírását adta annak a környezetnek, melyben Fáy megszületett: "A falu közepén ős vadgesztenyék árnyékában áll a Kácsándy - kastély, melynek kínai fákkal és alakokkal díszített szobájában született 1786. május 30-án"(1.) A kohányi kastély az apa első feleségének, Kácsándy Erzsébetnek volt a hozománya, aki azonban 9 évi házasság után elhalálozott. Négy gyermeket hozott világra, közülük a két lány érte meg a felnőttkort. T. Erdélyi Ilonánál olvashatjuk:: "A három "Kácsándy-kisasszony" kassai háza szolgált Kazinczy Ferenc "kassai érzelmek iskolájának" színhelyéül." (2.) Erzsébet volt a legidősebb, "Süsie" és "Tercsi" a korabeli rokokó szalonok üdvöskéi, s közülük Süsie Kazinczy beteljesületlen szerelme, aki végül az erdélyi Gyulai Ferencet választotta férjéül. Ebben a rokonságban szinte minden szereplőnek van irodalmi vonatkozása. A negyvenéves korában elhunyt Teréz, gróf Rhédey Lajosné volt ugyanis az a gyászos emlékezetű hölgy, kinek búcsúztatóját Csokonai írta A lélek halhatatlansága címmel, s kinek temetése kapcsán végzetes betegsége kiújult.

Fáy László a gyászév letelte után feleségül vette a gálszécsi Szemere Krisztinát, Szemere László lányát, kivel Nógrád megyei birtokrészt is kapott. Az újházasok azonban még egy ideig a Kácsándy-kastélyban éltek, Andráson kívül még két gyermekük született itt. Ám a másik nagyapát ki kellett segíteni a cserháti dombok között lévő birtok gazdálkodásában, ezért Fáy László Gombára költözött családjával. András nevű gyermeküket nem vitték magukkal, őt a gálszécsi nagyszülőknél hagyták, ahol kezdettől nevelkedett. Feltehetően kicsinek és gyöngének találták a gyermeket a hosszú utazáshoz, költözködéshez, a változásokhoz. Badics Ferenc könyve tudósít bennünket arról, hogyan számoltak be a nagyszülők a fél éves gyermek állapotáról szüleinek: "A kis Andriska Isten kegyelméből friss, már foga is vagyon, már jó táncos az új cipőkben, nem kell rajta gondolkozni, vagyon és lészen is reá gondunk." (3.) Fáy András tehát itt töltötte gyermekkorát, Gálszécsen, még akkor is, amikor nagyapja, Szemere László elhalálozott, s mostoha nagyanyja gondjaira maradt. A rutén környezet azonban nyelvhasználatát a későbbiekre nézve is meghatározta. A pontatlanul tótosnak nevezett, valójában szlávos nyelvjárást felnőtt korában sem tudta teljesen levetkezni. Játszótársa 4 éves korától ugyanis egy rutén fiúcska volt, a kertész gyermeke.

A 6 éves kisfiút nem íratták iskolába, Patakról járt hozzá egy Péterfi nevű tanító. Ám az otthoni környezet nem kedvezett az oktatással némiképp együtt járó szigornak, s a gyermek Fáy nem sokra jutott a házitanítóval. Ezért 7 évesen rendesen beiskolázták Patakon, ahol mostohatestvére már "grammatista" volt, ahogy Badics Ferenc könyvéből megtudjuk.(4.) A két gyermekre a család egy magántanító segítségével akart vigyázni. Sinka Mihály azonban, ki ezt a feladatot elvállalta, mély és keserű nyomokat hagyott a kisdiák lelkében. T. Erdélyi Ilona megkockáztatja azt a feltevést, hogy talán éppen ez a bánásmód keltette fel benne a későbbiekben a pedagógia iránti érdeklődést. Sinka Mihály nevelői tudománya ugyanis a mogyorófavesszőben találtatott, mit gyakran suhintgatott is elrettentő vagy oktató szándékkal. Később alighanem az ő alakját ismerhetjük fel Fáy Közös ház c., a maga idejében igen népszerű színművében(5.), vagy A jó tanító című epigrammájában is.

Patak ekkoriban kiemelt helyet foglalt el az oktatásban. A reformáció idején alapított kollégium a felvidéki protestantizmusnak adott helyet, s itt képezték a vidék papjait, tanítóit. 1793-tól, amikor a magyar államjognak is tanszéket állítottak Kövy Sándorral az élen, igazi kihívást jelentett Debrecennek a pataki főiskola.

A XVIII. sz. utolsó évtizedében vagyunk, amikor még a latin volt az oktatás és a társalgás nyelve. Ám a világesemények híre Patakra is eljutott, s a diákság a "magyar köztársaság" eszményképével öltötte magára apái ruháját és ősei nyelvét. A latin még tartotta helyét az oktatásban, de már a magyar nyelv ápolására is találtak módot és alkalmat. Ebbe a világba csöppent be 7 évesen a városban lakó "publicus diák"- ként Fáy András. Minden hatott rá, és mindent megtanult, amit a világtól távol eső, kb. 5 ezer lelkes kisvárosban megtanulhatott. Igaz, szép mozgást, elegáns beszédet itt nem igen látott. A diákok darabosak, vidékiesek voltak, mint ő maga, de nagyanyja házánál felfigyelt Kazinczy finom modorára, könnyed társalgási stílusára, s ez hatott rá. A rokon Kazinczy másban is példát jelentett számára. Megtanulta verseit, s a német és a francia nyelv iránt is általa kezdett érdeklődni, bár Patakon ennek az ismeretnek csak alapjait rakhatta le. Új magántanára is lett Kovács István személyében, aki több empátiával foglalkozott a gyermekkel, s az iskolai tananyagon túl is odafigyelt rá. Felfedezte készségeit, s gondja volt azok ápolására. A főiskola híres kórusába, a cantusba nem tudta bejuttatni, de szerzett egy cigányprímást, aki hegedülni tanította (6.)

Kövy Sándor királyi táblai ügyvédből lett tanszékvezető jelenléte rangos változásokat hozott az intézmény életében. 1797-ben, József nádor pataki látogatása során Kövy előadást tartott, melyre sokan eljöttek, még Csokonai is, kinek jelenléte, mint Badics Ferenc írja, "közfigyelem tárgya volt költőhíre miatt".(7.)

Az iskola tehát minden szigora és zártsága mellett is sokfelé nyitott kaput a szellemnek. Igaz, a kollégiumi életforma szigorú és puritán volt. Reggel 7-re kellett megjelenni, a szerda és a szombat szünnap volt. Télen többször megfázott a diák, míg a sáros utcákon eljutott a kollégiumba. Fáy is gyakran betegeskedett az első években, de előmenetelével és magatartásával nem volt baj. Első helyre került az osztályban. Tizenkét évesen néhány hétig beteg tanárát, a tankönyvíró Gelei Józsefet is helyettesíthette a katedrán.

A Patakon diákoskodó Fáy - gyerekek 1794-ig Gálszécsen töltötték a rövid szüneteket, s csak aratás idején utaztak szüleikhez Gombára. Ennek az életformának a nagymama halála vetett véget. Ezt követően télen is Pest megyében töltötték a szünidőt, ami meglehetősen kalandos utazásokat jelentett. A szülők a nyári vakációban összeállították a fiúk egész évi ruhatárát, s azon csak a következő nyáron változtattak. Takarékosságra és egyszerűségre nevelték ezzel a fiúkat, kik a tanév közben maguk oldották meg ruháik karbantartását, javítását. Mai felfogásunk mellett ez elég különös, mivel az apa minden évben bőkezűen adakozott a kollégium javára. (Fáy András egy 1813-as levele szerint, melyet a Református Kollégium Levéltára őriz - édesapja 30 rénusi forinttal támogatta a pataki kollégium professzorainak fizetését.) Szállásukat és étkezésüket is puritán módon oldotta meg a család: Dávid Péter kántornál laktak, s itt is étkeztek. Kéthavonta ugyan kaptak "utánpótlást" Kohányból, de táplálkozásuk épp olyan szegényes volt, mint a kollégiumban lakó diákoké. Ebben az iskolarendszerben alapvető volt a tisztelet és a hierarchia. A kisebbek engedelmeskedtek a nagyobbaknak, a magántanítók 2-3 havonta bemutatták tanítványukat a "nagytanároknak", akik figyelemmel kísérték a kisebbek magaviseletét, tanulmányi előmenetelét. Még öreg korában is emlékezett Fáy arra a megilletődött tiszteletre, amit tudós tanárai jelenlétében érzett. 1799-ig tanult Patakon, ahol elvégezte a korabeli elemi és gimnáziumi osztályokat, melyeket a kor latin néven így tartott nyilván: lector, coniugista, grammatista, syntaxista, rhetor, poeta és logicus évfolyam. Alsóbb osztályokban esküdt diákok voltak az oktatói, a négy felső osztályban Váradi Pál és Gellei József tartozott a "humanorium professzorai" közé.(8.)

1799-ben unokatestvéreivel, Szemere Pállal és Szilassy Lászlóval Pozsonyba ment tanulni az evangélikus líceumba, leginkább a német nyelv elsajátítása miatt. Szemerével közös szállása is volt. Négy évet töltött itt, s közben kitűnően megtanulta a nyelvet. De másban is nagyot lépett. A német nyelvű polgárváros a kor művelődési központja volt, s így minden divatos írótól olvasott, és minden kulturális és társadalmi mozgást figyelemmel követett. La Fontaine, Wieland, Iffland, Jean Paul (Friedrich Richter) művein és szellemén töltekezett, s a városi életformával is megbarátkozott. Érdeklődni kezdett a rajzolás iránt, s hegedülni is tanult Lavotta Jánostól, hogy később a zeneszerzéssel is megpróbálkozzon(9.). 1802 májusában összeült a diéta, s Fáy is a politikai élet bűvkörébe került. Országosan ismert követek szónoklatait hallgatták az ifjak a karzatról. Ennek a tapasztalatának később, amikor 1803 őszén visszatért Patakra filozófiát, majd jogot tanulni, nagy hasznát vette.

Patakon ez idő tájt két országos hírű tanár működött. Az egyik Kövy Sándor, aki a hazai törvénytudományt oktatta, a másik Rozgonyi József, ki a filozófia tanára volt. A főiskolai anyakönyvek tanúsága szerint Fáy 1803 és 1805 között végzett itt stúdiumokat. A teológiát Porkoláb István, a latint Szombathy János, a filozófiát Rozgonyi József, a statisztikát, magánjogot és politikát Kövy Sándor tanította. Szemerével együtt hallgatta ezeket a tárgyakat, s "a nem tógás diákok" összeírásánál 1804-ben ott találjuk a névsorban Szilassy Lászlót is. A három unokatestvér tehát ismét együtt volt.

Kövy országosan híres módszert vezetett be, a gyakorlati törvénykezést. Létrehozott egy fiktív közigazgatási egységet, a "Pánczél-vármegyét" (Regnum Pánczél (10.), ahol a jobb tanulókat megválasztották a többiek fő- és alispánná, jegyzővé, szolgabíróvá. Királyi táblát is alkottak, ahová ügyvédeket neveztek ki. Valóságos kis megyét épített fel Kövy tanítványaival, akik mire befejezték tanulmányaikat, teljesen készen álltak az élet kínálta feladatok betöltésére. Ez a módszer nagy varázzsal hatott még a magasabb tisztségekben lévőkre is, mégis beszüntették 1823-ban, mikor Kövy és diáktestülete olyan igazi, társadalmilag érzékeny kérdésekhez nyúlt, mint pl. az adó és az újoncok megszavazása.

Fáy eminens diákként a 4. helyet foglalta el a ranglétrán. Kövy vele korrepetáltatta a tanítványait, diáktársai pedig első alispánná választották. T. Erdélyi Ilona írja róla, hogy: "a tanulásban éppúgy kitűnt, mint az énekben és a táncban".(11.) Mozgalmas diákéveit azzal fűszerezte a szünidőkben és ünnepek idején, hogy Zemplénben, Abaújban, Borsodban végiglátogatta kiterjedt rokonságát. Így ismerte meg ezeket a vármegyéket, s azok nemesi világát.

Az 1803-as esztendőben történt vele még két igen személyes és szomorú esemény. A súlyosabb, hogy édesanyja meghalt, a kellemetlen, hogy himlős lett. Ahogy Kazinczy beszámolt róla, betegségéből felgyógyult, ám a himlő "arcát elmocskolta, de szívén semmi himlő nem teve kárt, az tiszta". (12.) Pataki élete itt - tanulásával valójában be is fejeződött. Pesten lett joggyakornok, s már csak alkalmanként tért vissza gyermekkora és ifjúsága színterére, Zemplénbe, Patakra, amikor László nevű öccsét kísérte az iskolába, vagy ment érte. Nem is volt más teendője ezen a vidéken. Bár kitűnő képesítéssel végzett, s az ügyvédi vizsgát is letette, sohasem lett ügyvéd. Már ifjan főszolgabíróvá akarták választani, de az ellenjelöltet alkalmasabbnak tartotta a tisztségre, s visszalépett. Pedig ő maga vallotta egy helyütt, hogy: "... de nehéz megvallani az embernek, hogy más derekabb nála..." (13.) - számára ez nem jelentett sohasem gondot.

Pataki diákélete bizonyítja, hogy mindig szorgalmas és tehetséges tanulója volt iskolájának. Készségei igen szerteágazóak voltak, de mindenképpen kitűnt gyakorlati érzéke, praktikus természete. Annál meghökkentőbb az a szerénység, amivel pályája elején visszautasította a gyors sikert. Fáy tehát mindenekelőtt igen jellemes férfiú volt, aki a közérdeket saját érdekei fölé tudta helyezni.

Közhelyszámba megy nevének említése kapcsán, hogy tanító meséket, bölcseleteket írt, s nem is gondolnánk, mi mindennel foglalkozott még, képességeinek mekkora skálája színesítette személyiségét. Már ifjan verselt, bár a német szentimentalisták hatására természetével ellenkező mélabú öntötte el írásait, melyet a későbbiekben igen távolinak érzett magától. Ettől függetlenül hatásos volt és népszerű, az olvasók kedvelték. Írt regényeket és színműveket, s ezekkel is nagy sikert aratott. Nagy hatással volt Széchenyire is, s ahogy Hegedűs Géza írja a Magyar írók arcképcsarnokában, "Fáyra pedig Széchenyi volt nagy hatással a Hitel megjelenésétől". 1820 és 1840 között Fáy Széchenyi mellett a közélet másik jelentős szereplője. .Az első magyar pénzintézetet, az Első Pesti Takarékpénztárt ő szervezte meg 1839-ben, de rendszeresen agitált a Lánchíd megépítéséért is. Egy ideig bankigazgató volt, de a színházigazgatást és a színházszervezést is elvállalta. Szociális érzékenysége, empátiája okán foglalkozott a koldusok problémájával és a nőneveléssel is. Pedagógiai tevékenysége a gyakorlat felé terelte a teoretikus oktatást, a német minta ellenében a görögöt választotta. A természet törvényeire, a józan észre, az egyszerűségre alapozott, ahogy azt egy 1855-ben Pesten kiadott pedagógiai munkájának címe is elárulja: A legegyszerűbb, természet- és tapasztalathűbb és gyakorlatibb nevelési rendszer. Igazi bibliofil volt, s ez baráti kapcsolataiban is megnyilvánult. Telepynek egy négy kötetes filozófiatörténetet ajándékozott bőrkötésben, aranymetszéssel. Saját könyveit is díszes kötésbe öltöztette, ha baráti ajándéknak vagy cserealapnak szánta. Minderről Ojtozi Esztertől értesülhettünk: "…nagy gondot fordított a saját könyvtárára és barátait is egyedi darabokkal lepte meg. A debreceni Egyetemi Könyvtár őrzi azt a több kötetes, bőrkötéses, aranymetszéses filozófia történetet, melyet Telepy Károly festőnek ajándékozott." (14.)

Kossuth megjelenéséig Fáy volt a pesti ellenzék vezére. Ő készítette elő az első magyar biztosítóvállalat megteremtését. Értett a statisztikához, a valószínűségszámításhoz. Nem csoda, hogy kivívta közvetlen környezete féltékeny és kissé ironikus megjegyzését, miszerint a "nemzet mindenese". Unokatestvére, Szemere Pál ragasztotta ezt Fáyra, de Mikszáth Kálmán finomított rajta. Egyik róla készült írásában megjegyezte, hogy ha nem Széchenyi kapta volna a legnagyobb magyar jelzőt, akkor az Fáy Andrásnak járna ki, mint ahogy a "haza bölcse" rang is, amit már Deák Ferencre testált a közvélemény. Ezért Fáynak nem marad már más, csak amit unokatestvére örökített rá: "a nemzet mindenese".

Ez a nagyszerű ember, ki valójában korlátlan képességeivel bármilyen feladatot remekül el tudott látni, megtorpant az 1848-as forradalomtól. .Se mellette, se ellene nem tudott állást foglalni. Ő, aki a folyamatos építés mellett kardoskodott, nem találta a helyét egy olyan történelmi feladatsorban, amely a rombolással kezdi a rendteremtést. Visszavonulása tétlenségre kárhoztatta. A szabadságharc bukása után már új szelek fújtak, új tehetségek léptek a közéletbe, Fáy szerepe elhalványult. Utolsó, 78. születésnapján az irodalmi élet, a Kisfaludy Társaság tisztelgett a nagy múltú öreg előtt, hiszen egykor mozgalmas kulturális és szalonélet folyt körülötte. Ám úgy halt meg 1864-ben, hogy egy letűnt világ előtt hajtott fejet Arany János a nekrológjában.

Utóélete a XX. sz. második felében sajnálatosan megkopott. Művei nem jelentek meg. 1941-ben még alapítottak egy művelődési egyesületet Fáy András Társaság néven Szerencs székhellyel, ez azonban csak 1948-ig működött. Folyóirata is volt, a Zempléni Fáklya, melynek alapító elnöke Farkas Andor, utolsó elnöke pedig Újszászy Kálmán teológiai professzor. Sárospataki emlékművét Szathmáry Gyöngyi készítette 1986-ban, mely az iskolakerti szoborparkban áll. Dávid Ferenc kántor egykori lakóházán, mely a mai Kossuth utcán található, emléktábla és dombormű jelzi Fáy András egykori szálláshelyét.

A Kollégium Levéltára őrzi Fáy András levelét, melyet Vay Józsefnek, a pataki főiskola akkori főgondnokának küldött. A levélben felajánlja, hogy átvállalja az édesapja korábbi adományainak a felét, vagyis évi 15 rénes forinttal fogja kiegészíteni a pataki kollégium professzorainak fizetését. Józan megfontolással megjegyzi, hogy ezt az összeget csak a következő esztendőtől tudja folyósítani kiadásai miatt, ám annak kifizetését a későbbiekben a pénz értékének változásához igazítja. A levél 1813. november 25-ei keltezéssel van aláírva Fáy jól olvasható, lendületes kézírásával. Jól tükrözi ez a levél is a szerző nagyvonalú, de józan személyiségét.

Talán univerzális tehetsége, mindenben sikeres próbálkozásai "okolhatók", hogy élete során nem kötött ki egyetlen foglalkozás, egyetlen életcél megvalósításánál. Közéleti gondolkodása, cselekvő természete mindig az aktuális feladat mellett jelölte ki helyét. Életműve azonban így is kerek és sok tekintetben példaértékű.